Saját kerekén ment Frankfurtba az elektromos Mini

A BMW müncheni bázisáról nem kamionnal, hanem a saját kerekén gurult el a Frankfurti autószalonra az elektromos Mini. Csak egyszer kellett megállni egy ebédnyi időre tölteni az akkumulátorokat.

A Mini az idei Frankfurti Autószalonon főként az elektromos Cooper SE EV-vel képviseltette magát. Mondhatni viszont, hogy nem csak statikus bemutatót tartottak, hiszen nem kamionnal vitték a kiállításra az újdonságot, hanem Münchenből nemes egyszerűséggel oda hajtottak vele.

Ez egy 400 kilométernyi autózást jelent, amit azért egyben nem tudott lenyomni a villanyos Mini, ezért egyszer meg kellett állni egy gyors töltésre az autópályán. A helyzet viszont az, hogy ez egy picit sem bosszantotta Elena Eder-t, aki nem mellesleg az autót fejlesztő csapat vezetője, hiszen úgyis ebédelnie kellett. Erre 30 percet szánt, aztán az útját folytatva sikerült úgy megérkeznie a szalonra, hogy még bőségesen maradt töltöttség az autóban. A Mini Cooper SE EV hivatalosan 270 kilométeres hatótávval rendelkezik.