Hibrid hajtást kap a Renault Captur

A Renault a Frankfurti Autószalonon tartotta meg az új Captur hivatalos premierjét. Az új generáció később hibrid hajtással is kapható lesz.

Bár már előző hónapban elárulta a fontosabb információkat az új Captur generációról a Renault, a hivatalos leleplezés eddig váratott magára.

A Frankfurti Autószalonon tehát már nem tartogatott meglepetést az új, a márkaarculatba illő külső és a belső sem, viszont hivatalosan is megerősítést nyert a hibrid hajtás palettába építése a későbbiekben.

Új információkat lényegében erről a PHEV változatról tudtunk meg. Kiderült ugyanis, hogy az 1,6 literes benzines egységhez nem is egy, hanem mindjárt kettő elektromotort társítanak a franciák, melyek mindegyike csak az első tengely hajtásában vesz majd részt. Az energiaellátásról egy 9,8 kWh-s akkumulátor csomag fog gondoskodni, melynek köszönhetően akár 45 kilométert is el lehet majd autózni a benzines egység beindítása nélkül autópálya tempóban is.