Négy nagyméretű kijelzőt is kap a Porsche Taycan

Kijelzőkben nem lesz hiány az elektromos Porsche belsejében. Összesen négyet számolhatunk össze, és ebből csak három szól a vezetőnek.

Lassan tényleg elérkezünk az elektromos Porsche Taycan hivatalos bemutatójához, egészen pontosan szeptember első felében kell erre számítani. Addig is folyamatosan szivárognak az információk, most például a belső térről derültek ki fontos és érdekes dolgok.

Ilyen például, hogy képernyő dömpinget kapnak majd a Taycan vásárlók. Nem elég ugyanis, hogy a műszeregység teljesen digitális, ráadásul a széle érintésre érzékeny is (itt helyezkednek el az olyan funkciók kapcsolói, mint például a világítás és a futómű állítás), hanem ezen kívül még három fogdosható kijelző található meg az autóban. Ezekből kettő jár a vezetőnek, egy pedig az első ülésen utazó utasnak. Ez utóbbival az infotainment és a klimatizálás összes funkciója elérhető, sőt még a navigáció is konfigurálható innen, hogy ezzel ne a sofőr foglalkozzon vezetés közben.