600 lóerős az új Audi RS6 Avant

Közel már a Frankfurti Autószalon, ahol hivatalosan is bemutatkozik az Audi új nagyágyúja. Viszont addig sem maradunk RS6 információk, na meg természetesen gyári képek nélkül.

Az Audi egyik legvadabb autója egyértelműen az RS6 kombi, melynek új generációja hivatalosan pár hét múlva lepleződik le a Frankfurti Autoszalonon. Persze, ez már csak gyakorlatilag formaitás lesz, hiszen most minden fontosabb információt megtudtunk róla.

Ilyen például, hogy a német sportkombi cseppet sem fogja magát vissza külső megjelenésben sem. Nem elég, hogy a sima A6-hoz képest alaposan kiszélesítették, ezt még vizuálisan tovább hangsúlyozzák az agresszív lökhárító beömlőkkel és a brutális hátsó diffúzorral. Persze, ebben az esetben legalább tartalom is van a brutál külső mögött, hiszen az is kiderült, hogy az RS6 Avant orrában található duplaturbós négyliteres V8-as benzines egység 600 lóerőt képes leadni 800 Nm nyomaték mellett.

Mindezek mellett alap a sportfutómű és az összkerék meghajtás, aminek köszönhetően 3,6 másodperc alatt katapultál 100-ra a sportkocsikat reggelire elfogyasztó puttonyos.

Mindezek mellett egy másik fontos változás az előző RS6 Avant óta, hogy most már Amerikában is kapható lesz.