A Ranger Raptort is kezelésbe vette a Hennessey

A brutális Ford Raptor tuningolásról elhíresült Hennessey most a Raptorkát, avagy a Ranger Raptort is kezelésbe vette. Visszafogták magukat a srácok, de így is több mint kívánatos az eredmény.

A kis VelociRaptor, az Európában is forgalmazásba került Ford Ranger Raptor is megkapta a Hennessey tuningját. A F150-es változatból rendszerint brutális vadállatot faragnak a srácok, a Ranger változatnál viszont egy picit visszafogták magukat.

A külső változtatások a kerékjárat szélesítésben, a terepgumikban és a 102 milliméteres emelésben kimerülnek, belül pedig a már megszokott Hennessey stíluselemekkel találkozhatunk.

A lényeg természetesen most is az, amit a motorral csináltak. Érthető módon nem az európai változat kétliteres dízelét dolgozták át, hanem az amerikai Ranger Raptor 2,3 literes turbós benzinesét. Ehhez gyártottak le új motorvezérlést és kipufogó rendszert, ami 360 lóerős teljesítményt eredményez 598 Nm nyomaték mellett.

Ezzel a beavatkozással a „Raptorka” már 4,9 másodperc alatt teljesíti a 100-as sprintet, a végsebesség pedig 160 kilométeres óránkénti tempónál van szabályozva a terepes felépítmény miatt.

A Hennessey továbbra sem akar tömegcikket gyártani, így csak 5600 példány készül majd el a Ranger átiratukból.