Alaposan megújult az Audi Q7

Az Audi a Q7-es ráncfelvarrással egy percig sem akarja titkolni, hogy sokat dolgoztak rajta. Nem csak a külső változott, hanem a beltartalom is.

Az Audi anno a Q7-essel lépett be a szabadidő modellek piacára. Azóta már a második generációjánál tart a méretes négykarikás, ráadásul pont most újult meg nem elhanyagolható mértékben a járgány.

A ráncfelvarrás kívülről azonnal észrevehető. Nem csak a hűtőrácsokon változtattak ugyanis, hanem a fényszórók rajzolatán is. Nagyon úgy tűnik, hogy a németek ismét visszatérnek a kerekebb formákhoz, hiszen szemmel láthatóan ahol lehetett, ott igyekeztek eltüntetni az éleket.

Belül is kifinomultabb a helyzet, ami főleg annak köszönhető, hogy eltűnt a középkonzol tetejéről az egyesek szerint utólagos hatású kijelző, helyette pedig a Q8-asban már megismert módon a váltó elé is került egy nyomogatható panel. Szintén újdonság, hogy az Amazon Alexa intelligens segéd is beépítésre került, így mostantól hangutasítással információk kérhetőek le szinte bármiről menet közben.

A hajtásláncok terén is van átalakulás. Kezdetben csak háromliteres egységek kaphatóak 48V-os könnyű hibrid rendszerrel kiegészítve a Q7-hez dízel és benzines kivitelben egyaránt, ám később érkezik a konnektoros hibrid is.

A ráncfelvarrás után már összkerék kormányzás is segíti a méretes német terelgetését szűkebb helyeken.