Későn érő szupersztár

A Fiat az 500-as szériát immár 12 éve dobta piacra, azóta pedig folyamatosan megy az érdeklődés fenntartása. Hogyan? Természetesen egyedi szériákkal. Olyanokkal, mint a most bemutatott Star és Rockstar kivitel.

A Fiat 500 jelenlegi generációja közel sem mondható frissnek, hiszen 12 éve mutatták be. Annyi ideje, amennyi alatt a legtöbb hétköznapi modell minimum két új generációt él meg. Na de hogyan lehet akkor, hogy nem tűnt még el a süllyesztőben és a feledés kegyetlen homályában? Úgy, hogy folyamatosan érkeznek hozzá az egyedibbnél egyedibb szériák.

Most egyszerre két ilyen csinosítással rukkolt elő a Fiat, bemutatták ugyanis a Star és a Rockstar kivitelt. Egy a női, egy pedig inkább a férfi vásárlóknak, pontosan ahogy azt kell, ha két vásárlói réteget is meg szeretnénk szólítani egyetlen modellel.

A Star újdonsága a halvány rózsaszín árnyalat és a kéttónusú műszerfal kialakítás, míg a Rockstar agresszívabb sötétzöld matt fényezést kapott, ami nagyon jól harmonizál a Sport csomag hangsúlyosabb lökhárítójával. Az előbbin igyekeztek lekrómozni mindent, amit lehet, míg az utóbbi inkább a fekete díszléceket preferálja. Ezekből már magától értetődő, hogy a Star a hölgyeket érinti meg, míg a Rockstar a férfi vásárlókat sarkallja egyediségre. A két különlegességben csupán a motorpaletta egyezik meg, ugyanis mindkettőhöz választható a 69 lóerős 1,2 literes szívó és a 85 lovas 0,9 literes Twin Air turbós benzines is.