Az összkerékhajtásra voksol az AMG

Tobias Moers, a Mercedes-AMG vezérigazgatója jelentette be, hogy a jövőben felhagynak a hátsókerék-meghajtásos modellek gyártásával. Csak összkerekes modelleket fognak forgalmazni.

Nagyon úgy néz ki, hogy itt a hátsókerekes AMG modellek vége. A márka vezérigazgatója ugyanis bejelentette, hogy nemsokára csak és kizárólag összkerekes modelleket dobnak piacra. A döntésnek Tobias Moers szerint egyetlen oka van: a vásárlók akarata.

Példának azt hozta fel a vezér, hogy amikor az E-osztály AMG változatából 4Matic és sima hátsókerék-meghajtásos változat is volt a palettában, akkor a vásárlók 90 százaléka az előbbire voksolt. Mindezek mellett a drift funkció bevezetésével teljesen értelmetlenné vált a hátsó tengely kizárólagos hajtása, hiszen bekapcsolt programmal ugyan azt az élményt kapjuk, mint ha csak a kocsi hátulja dolgozna.

Az AMG paletta jelenleg csak a GT szupersportkocsit kínálja összkerékhajtás nélkül, de ez is változni fog Moers szerint. „A GT felhasználók és a leendő vásárlók is folyamatosan az AWD hajtás felől érdeklődnek, valószínűleg a stabilitás és a nagyobb biztonságérzet miatt. Ezeket a megkereséseket nem hagyhatjuk figyelmen kívül”- hangzott el az interjúban.