Visszatér az SLR?

A The Drive szemfüles újságírói szúrták ki a tényt, hogy a Mercedes-Benz március elsején egy New York-i ügyvédi irodán keresztül megújította névhasználati jogát az SLR betűkombinációra.

Az utolsó ilyen nevű szupersportautójuk még a 2003-2010 között – a McLarennel közösen fejlesztett – kisszériás típus volt. (A rövidítés a Sport Leicht Rennsport szavak kezdőbetűiből áll össze.)

mercedes-benz_slr_mclaren_722_edition_47
Annak idején a maga belépő 617 lóerejével egy über-sportautónak számított az 5,7 literes, kompresszorral töltött V8-as motoros szörnyeteg, de a gyártás leállítása után (amikor a teljesítmény már 722 lóerőnél járt egyes kiviteleknél) az SLS AMG vette át a helyét.

autowp.ru_mercedes-benz_slr_mclaren_27

 

A névhasználat joga azonban 2020-ban lejárt volna, így mindenképpen hosszabbítani kellett és talán nem véletlen, hogy minderre most került sor, amikor elárasztják a piacot az elektromos szupersportautók, a Mercedes pedig – egyelőre – nem mutatott be ilyet.

Ideje leporolni a nevet.