Búcsúzik a Ferrari 488 GTB, már be is mutatkozott az utód

A Ferrari úgy érezte, hogy elég volt szűk három és fél esztendő a 488 GTB-nek a palettában, a Genfi Autószalon előtt jelentették be a nyugdíjazását. Az utód az F8 Tributo lesz.

Szinte tegnap volt, amikor a Ferrari a 458 Italia utódjaként bemutatta a 488 GTB-t. Persze csak érzésre volt tegnap, hiszen azóta valahogy elillant 3 és fél év, így bizonyos szinten érthető, hogy az olaszok már nyugdíjazzák is a modellt.

A Genfi Autószalon előtt jelentették be, hogy ennyi volt, de senki se aggódjon, mert Svájcban már az utódnak szánt F8 Tributo is megtekinthető lesz.

Amit már most lehet tudni, hogy a 3,9 literes ikerturbós motor marad, ám alapból a legerősebb 488-as, a Pista beállításait kapja meg, így 720 lóerőt fog leadni 8000-es fordulaton. Ezzel a Tributo 2,9 másodperc alatt éri el a 100 kilométeres óránkénti sebességet, de a 200-hoz sem kell több 7,8 másodpercnél. Az autó aerodinamikáját és futóművét mindezek mellett úgy alakították ki, hogy versenypályán is gyors és stabil legyen, ám a legdurvább csapatós helyzetekben is komfortos tudjon maradni a benne ülők számára.

Természetesen a Tributo is kap majd idővel ennél erősebb kiviteleket, ám ezekről egyelőre nem árult el semmit a gyártó.