Külső légzsákokat fejleszt a ZF

Már egy ideje érdekelt a váltók piacán is a váltóiról elhíresült ZF márka. A németek például most egy külső légzsák rendszert fejlesztenek, ami tovább csökkentené a balesetek esetén bekövetkező sérüléseket.

Ha a ZF márkáról van szó, akkor az autózás világában jártas embernek azonnal az automata váltók jutnak az eszébe. Pedig a németek szinte minden alkatrésszel foglalkoznak már, amit bele lehet szerelni egy négykerekűbe. Újabban például a légzsákok is felkerültek a palettára, ráadásul nem is akármilyen módon.

A ZF megoldása ugyanis nem belülről, hanem kívülről védi az autóban ülőket, ha bekövetkezik a baj. A rendszer lényege, hogy a szenzorok érzékelik a nagy sebességgel közeledő veszélyforrást, és ha úgy érzékeli, hogy már elkerülhetetlen a becsapódás, akkor kevesebb mint 100 milliszekundum alatt felfújja a küszöb alá rejtett lufikat. A felmérések szerint ezzel 30 százalékkal csökkenthető a karosszériára ható erő, a bent ülők túlélési esélyei pedig a normál légzsákok mellett 20-30 százalékos többletet kapnak.

A ZF a külső védelmi mechanizmus mellett szenzorokat is fejleszt a későbbiekben, ezzel betörve a várhatóan egyre nagyobb teret kapó önvezető autók piacára is.