Száz példány készül az 500 lovas Mustang Shelbyből

Mindössze száz példány készül a Ford Mustang legerősebb, 500 lóerős változatából, a Shelbyből. De lesz belőle még durvább verzió is.

Alig száz Ford Mustang Shelby GT350-es készül az idén – jelentette be a Ford a napokban. Azért szabták ilyen szűkre a Mustang legdurvább, limitált változatának példányszámát, mert az idén ünnepli 50. évfordulóját az első Shelby-sorozat, így várhatóan a 2015-ös kiadású modellek igencsak értékesek lehetnek majd a gyűjtők körében. Ugyanakkor a Shelby-szériát jövőre is gyártásban tartják majd, de azt még nem lehet tudni, hogy a későbbiekben mekkora mennyiség készül majd belőle. A Ford bejelentette azt is, hogy lesz egy még durvább változat is az 500 lóerős és 542 Nm-es nyomatékot leadó sportkocsi-szériából: az 59 kilogrammal könnyebb R-verzió, amelyből mindössze 37 darabot gyártanak majd. Azért éppen ennyit, mert ennyi készült az első sorozatból is éppen fél évszázaddal ezelőtt. A kocsikat ugyanaz a Carroll Shelby készíti, aki az első szériát is tuningolta, az idős versenyző-mérnök mindmáig részt vesz a napi munkában is.