Hivatalosan is lesz pickup a Dacia Dusterből

A Dacia vezetősége jelentette be, hogy az idei modelláradat egyik tagja lesz a sokak által várt Duster pickup.

Amióta létezik a Duster a Dacia kínálatában, azóta merül fel folyamatosan a kérdés: miért nincs pickup változat? Az nem kifogás, hogy kereslet hiány miatt, hiszen a Ford Rangert és a Toyota Hiluxot is viszik, mint a cukrot, ráadásul a Duster alapjaira épített platós árban alaposan alá tudna menni a konkurenciának.

Most viszont végre belátták a gyáriak is, hogy nem lehet elmenni a piac igényei mellett, így a cég romániai kereskedelmi igazgatója bejelentette, hogy idén érkezik a Duster pickup. Technikai részleteket még nem árultak el, így a motor és a hajtás kérdése még továbbra is nyitott marad.

Az igazgató azt is hozzátette, hogy a platós Duster csak az egyik újdonság lesz ebben az évben, ugyanis több új modell is helyet kap a palettában, ám azt még nem akarta elárulni, hogy pontosan milyen járművekről van szó.