Európában is megméretteti magát a Ford Explorer

Az amerikai piacon abszolút sikernek számít, most pedig Európában fog bizonyítani a Ford Explorer.

Amerika egyik legnagyobb sikersztorija a Ford F-széria mellett az Explorer, melynek immár a hatodik generációját leplezték le a tengerentúlon. A jó hír, hogy bizony ez már az európai vásárlókért is harcba fog indulni.

Talán pontosan ennek köszönhető, hogy az új Explorer minden eddiginél letisztultabb formát kapott, a beltér minőségén és esztétikumán pedig sokat javítottak. A középkonzolt meghatározó méretes, élére állított tablet egy kicsit szokatlan elsőre, de a szintén teljesen digitális műszeregység mellett nem vészes az összkép.

A motorpaletta kezdetben egy 300 lóerős 2,4 literes négyhengeres és egy 3 literes 365 lóerős V6-os benzinesből fog állni, ám később Európa ebből az utóbbiból kap hibrid változatot is, mely már 450 lóerőt fog teljesíteni.