Önvezető luxuslimuzint mutatott be a Lexus

A Lexus az idei CES-en leplezte le a legújabb önvezető tanulmányát. Nem gyenge alapokra építették rá a rendszert.

A CES-en már megszokhattuk, hogy minden márka a legkomolyabb technikai fejlesztéseit mutatja be. A Lexus sem aprózta el a dolgot. Szó szerint, hiszen a paletta legnagyobbját alakították át önvezetőssé.

Eddig nincs semmi újdonság, hiszen önvezető rendszert már majdnem mindenki villantott valamilyen szinten. A Lexus LS P4 tanulmány viszont mégis más, mint amit eddig láthattunk.

A járgány ugyanis két üzemmódban működhet. Az első a Guardian, mely ugyan segít a sofőrnek amiben csak tud, az irányítást azonban nem veszi el teljesen. Ebben az esetben ráadásul tanul is a rendszer, azaz ha olyan helyre megyünk, amely eddig feltérképezetlen volt, akkor az érzékelők letapogatják a környezetet, az általunk megadott nyomvonalat pedig tárolja a rendszer a későbbi felhasználáshoz. És pontosan itt jön képbe a második mód, a Chauffeur, mely teljesen önvezető, legyen szó autópályáról, vagy éppen alsóbbrendű utakról. A Guardian módnak köszönhetően ráadásul akár a kertben is elnavigál, így a garázsig megy teljesen magától.