Amatőröknek és profiknak is kínál verseny Caymant a Porsche

A Porsche bemutatta a 718 Cayman GT4 Clubsport versenyautó legújabb generációját. Az érdekessége nem csak az, hogy erősebb az előző változatnál, hanem az is, hogy a profi és az amatőr versenyzők is megtalálhatják a nekik megfelelő kivitelt.

A Porsche leleplezte a Cayman GT4 legújabb versenyautó szériáját. Az új Clubsport több ponton is fejlődött az elődjéhez képest. A mindösszesen 1320 kilós össztömeget könnyebb anyagokkal, többek között organikus rostokból szőtt kompozittal érték el. Ennek az anyagnak főleg a környezettudatosságban van szerepe, hiszen a szilárdsága és a súlya megegyezik a karbonszálas anyagokéval, ám ezt len- és kender hulladékból készítik el. A súlycsökkentés mellett erősebb is lett a CS kivitel, a 3,8 literes hathengeres motorból ugyanis 425 lóerőt sikerült kipréselni az eddigi 385 helyett.

A legnagyobb újítás azonban még csak ezek után következik, a versenygép ugyanis kétféle kivitelben kapható. A Trackday változat futóműve nem állítható, jár hozzá légkondi és kikapcsolható ABS és ESP is, így ezzel inkább az amatőr hobbi pilótákat célozzák meg a gyáriak. A Competition viszont a profi versenyzőket szólítja meg, itt már három fokozatban állítható lengéscsillapítókat, kormányról szabályozható fékerő elosztást, 115 literes üzemanyag tartályt és automatikus tűzoltó berendezést kapnak a megrendelők.

A versenyautó ára kiviteltől függően 134, illetve 157 ezer euró, de ez az adott országra vonatkozó adókat még nem tartalmazza.