Megfizethető lesz a Supra, de csak bizonyos értelemben

Az új Toyota Supráért felelős fejlesztési igazgató egyelőre számokat ugyan nem közölt, de azt elárulta, hogy megfizethető áron adják majd a sportkocsit. Persze, mint minden, ez is relatív.

Tetsuya Tada, a Toyota Supra fejlesztési igazgatója egy interjúban mondott pár mondatot az új sportkocsi árazásáról. Pontos számot nem árult el, azt viszont megígérte, hogy elérhető áron kínálják majd.

Persze, ezt nem hagyományos értelemben kell venni, hanem úgy, hogy a Supra célközönsége számára nem lesz túlságosan megerőltető kifizetni érte a vételárat.

„A Supra fejlesztése alatt végig azt tartottuk szem előtt, hogy a modell jobb legyen az elődjénél és a jelenlegi konkurenciánál is. Persze, fontos az ár kérdése is, ám meg kell érteni, hogy nem egy tömegmodellről van szó. Nem akarunk rengeteget eladni belőle, viszont azt szeretnénk, ha minden fanatikus meg tudná majd vásárolni.”- jelentette ki Tada.

A testvérmodellnek számító BMW Z4 nagyjából 17 millió forintos áron kerül a kereskedésekbe, a Supra várhatóan ennél csak 1-2 millió forinttal lesz olcsóbb.