A Toyotával együtt fejleszti a hibrid palettáját a Suzuki

Ugyan Japánban már egy éve kapható a Suzuki Swift hibrid változata, nálunk eddig nem lehetett igazi villany rásegítéses Suzukit vásárolni. Ez változhat a jövőben a Suzuki-Toyota összefogásnak köszönhetően.

Az új generációs Suzuki Swift a japán piacon egy éve hibridként is bemutatkozott. A szóban forgó változat esetében egy 14 lóerős elektromotort párosítottak hozzá a 91 lóerős benzinmotorhoz, így egészen látványos 3,1 literes fogyasztást tudtak elérni a gyáriak. Természetesen ez nem keverendő össze a nálunk is kapható mild-hibrid változattal, amely nem képes teljesen emissziómentes hajtást biztosítani, csak rásegít az elektromotorra pár másodperc erejéig.

Most úgy tűnik, hogy ez változhat meg, ugyanis a Suzuki bejelentette, hogy a Toyotával közösen fejleszti a hibrid palettáját, mely nem csak a Swiftet, hanem szinte az összes modellt érinti majd. Egyelőre az indiai piacot jelölte meg a japán gyártó, mint fő piacot a márka jövőbeli hibridjei számára, de ez nem jelenti azt, hogy Európába nem érkeznek majd ilyen modellek.