Újabb őrültség került be a Tesla rendszerébe

A Tesla tulajok már megszokhatták, hogy a fontos ünnepek mindig hoznak valami elborult frissítést az elektromos modellekhez. Idén karácsonykor a szellentés és a kandalló hangulata került középpontba.

Tavaly decemberben Mikulásos témával (a kijelzőn az autó képe szánra változott, a többi autót pedig rénszarvasként jelezte a kijelző, miközben az irányjelző hangja száncsengő lett) kedveskedett Elon Musk cége a tulajdonosoknak, idén azonban egy kicsit durvább meglepetés várja azokat, akik felfrissítik a Teslájuk rendszerét. A „Fart On Demand” alkalmazást nem biztos, hogy mindenki ízlésesnek találja majd.

Pontosan arról van szó, hogy az alkalmazás különböző szellentés hangokkal dobja fel a hangulatot. Kiválaszthatjuk például, hogy melyik hangszóróból harsogjon az „altáji trombita”, ezáltal bármelyik utast megviccelhetjük, de akár az irányjelző hangját is kicserélhetjük eme nem túl muzikális hangzásra.

Mindezek ellenére azoknak is érdemes a frissítést letölteniük, akik nem kíváncsiak a fent leírt mókára, a másik újdonság ugyanis kimondottan kellemes. Egy olyan programról van szó, mely az óriási kijelzőt kandallóvá változtatja, miközben az autó fűtése óvatosan elkezdi felemelni a belső hőmérsékletet, ezáltal egy kimondottan nyugtató közeget megteremtve.