Rekordáron kelt el a Dakar-Porsche

Egy igazi Porsche legenda került kalapács alá a márka fennállásának hetvenedik évfordulóján tartott RM Sotheby’s árverésen. Nem meglepő, hogy igen borsos áron talált új gazdára.

A Porsche 959-es a nyolcvanas évek ikonikus csúcsmodelljeként megannyi srác falát díszítette. Abszolút joggal, hiszen Stuttgart minden akkori tudása és technológiai finomsága megtalálható volt benne: összkerékhajtás, négykerék-kormányzás, adaptív futómű, korának egyik csúcsmodellje nem csak elképesztően gyors (317-331 km/óra példánytól függően), hanem igazán drága és ritka is volt. A leginkább ikonikus kivitel azonban nem utcára készült, hanem a Rothmans-szponzorálta gyári versenycsapat számára, amely a nyolcvanas évek közepének Párizs-Dakar raliján aratta a babérokat.

p959_sotheby

Az első – 1985-ös – megmérettetésre három autó készült, a szóban forgó példányt a háromszoros győztes René Metge hajtotta. Az a futam nem sikerül túl jól a csapatnak, hiszen ez az autó az olajkör problémája miatt kiesett, a másik kettő pedig egyszerűen összetört, még a rutinos és legendás pilótáknak is tanulniuk kellett a merőben új technikát.

e1cd758e-1985-porsche-959-paris-dakar-auction-6

Aztán persze belejöttek és 1986-ban az első, második és a hatodik helyen értek célba, bizonyítván, hogy ahová a Porsche beteszi a lábát, ott előbb-utóbb az eredmények is jönnek majd. Mindösszesen hét darab készült a Dakar 959-ből, melyből öt darab maradt fenn. Természetesen – csakúgy, mint a nem kevésbé legendás 917-esből – ezekből is több van a piacon, mint amennyit a gyártó gyártott, de eredeti már csak öt darab létezik, ezekből kettő (bizonyos források szerint három) privát kézben. Mint amilyen ez is a maga 3.2 literes, boxer-hathengeresével (szívómotort használtak).

p959_sotheby04

Ez a példány a versenyzőlegenda Jacky Ickx tulajdona volt és pár jótékonysági futamon és Festival of Speed-szereplésen kívül csak kondicionálás miatt járatták, makulátlan állapotban van, a pedigréje pedig önmagáért beszél. Senki meg nem merte tippelni, mennyiért kel el egy ennyire ritka autó, hiszen azelőtt még soha nem árvereztek el egyet sem. Azt tudni lehetett, hogy nem lesz olcsó. És nem is lett az.

p959_sotheby03

A márka fennállásának hetvenedik évfordulóján tartott RM Sotheby’s árverésen az atlantai Porsche Experience Centerben végül rekordáron – 5 945 000 dollárért (1 681 422 000 forintért )– kelt el. És ahogy ez lenni szokott, a tulajdonosa már másnap úgy ébredhetett, hogy máris többet ér.

Bizony, a legendák ára sosem esik.