Több Ford GT készül, mint amit elsőre terveztek

A Ford hivatalos közleményben jelezte, hogy az eredeti 1000 darab helyett 1350-et készítenek a GT-ből. Az óriási kereslet miatt volt szükséges ez a lépés.

Amikor anno a Ford útjára indította az új GT-t, akkor leszögezte, hogy nem lesz belőle tömeg modell. Pontosan ezért határozták meg az 1000 darabos példányszámot, ám a mostani álláspont szerint ez túlságosan kevés.

A Ford vezetősége ugyanis elmondta, hogy rövid időn belül mintegy 6500 megkeresést kaptak, így muszáj valamelyest bővíteni a legyártott példányszámot. Egészen pontosan 350 extra darabról van szó, ennyi a Ford Performance vezetője szerint még nem nyomja le az autó értékét, ám több elégedett ügyfelet tudhatnak maguk mellett.

„A Ford GT gyártását ennyire limitáltan kiterjeszteni még nem veszélyezteti az autó exkluzivitását, ám több elkötelezett Ford tulajt tudunk kiszolgálni vele”- mondta Hermann Salenbauch a döntést alátámasztandó.