Kupésított SUV fronton a Skoda, de sajnos mi nem kapunk belőle

A Skoda a Kodiaq családot bővítette ki egy kupésított változattal GT néven. Szokták mondani, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen, így csak Kína kap belőle, mi nem.

A Skoda számára mondhatni a legfontosabb piac a kínai. Miért? Mert annak ellenére, hogy elég későn vetették meg a lábukat Ázsiában (2007-ben érkezett meg a márka Kínába), már 2010 óta itt produkálják a legtöbb eladást. Egészen odáig ment a siker, hogy 2017-ben az összes értékesített autójuk negyede (325 ezer példány) Kínában talált gazdára.

Ennek értelmében már érthető, hogy a Skoda miért kedveskedik ezen a helyen olyan modellekkel a vásárlóknak, amit mi itt Európa szívében nem kaphatunk meg. A Kamiq mini SUV után most egy nagyobb méretű kupésított szabadidő modell, a Kodiaq GT került a kínai szalonokba.

A recept ugyan az, mint az X4 és az X6 modelleknél a BMW kínálatában, azaz a már meglévő SUV kupésítása sosem sülhet el rosszul. A Kodiaq-nak is jól áll a lendületes megjelenés, így tényleg egyre szomorúbban és irigységgel töltve írom tovább a modell jellemzőit.

A GT 6 centivel rövidebb, mint az alap kivitel, ám harmadik rendelhető üléssor híján teljesen rendben van a helykínálat benne. Alapáron jár hozzá a LED fényszóró, a sportülés, a digitális műszeregység és az araszolásra is képes távolságtartó tempomat.

A motorpaletta egy benzines egységet kapott kétféle teljesítménnyel. A kétliteres TSI belépő szinten csak az első kerekeket hajtja, teljesítménye pedig 186 lóerő, ám aki a drágább verziót kéri az már 220 lóerőt kap állandó összkerékhajtással és 7 sebességes DSG automata váltóval megtámogatva.