Jövőre már rendelhető az elektromos Opel Corsa

A PSA égisze alá tartozó Opel is megkezdte a modernizálást, már jövőre bemutatkozik a Corsa kisautó új generációja, ráadásul az elektromos kivitel is rendelhető lesz.

Az Opel jövője egy darabig kérdéses volt a nagy PSA felvásárlás után, ám úgy látszik, hogy szépen helyre rázódnak a dolgok. Már jövőre megérkezik például a Corsa következő generációja, mely nem csak azért lesz különleges, mert az új Peugeot 208-al közös platformra épül, hanem azért is, mert teljesen elektromos kivitelben is bemutatásra kerül. A villanyos változat ugyan az új generáció utáni évben, azaz 2020-ban érkezik csak meg, ám a németek már jövőre előrendeléseket vesznek fel rá, hogy fel lehessen mérni időben az igényeket.

Az eCorsa csak az egyik lépés a teljes Opel modernizálás felé, szinte vele egyidejűleg bemutatkozik ugyanis a konnektorról tölthető hibrid Grandland X is, majd 2024-re már minden egyes kínált modell kapható lesz tisztán elektromos és hibrid verzióban is a gyártó tervei szerint.

(a képeken a Corsa jelenlegi, kifutó generációja látszik)