Forradalmasítani akarja az autóipart az új kínai cég

Nem kevesebbet, mint az egész autóipar forradalmai felforgatását tervezi a kínai Future Mobility (FCM) azzal az elektromos autóval, amelyet jövő januárban mutatnak be.

A BMW volt főnöke, Cartsen Breitfeld vezeti a kínai Future Mobility (FCM) Byton névre keresztlet, nemrégiben létrehozott márkáját, amely a januári Las Vegas-i elektronikai szakvásáron mutatja be első modelljét. A cég nem kevesebbet tűzik ki célul, mint az egész autóipar forradalmi felforgatását – az azonban egyelőre nem világos, hogy miféle technikai újítás állhat a szuper-ambiciózus tervek hátterében. Az egyelőre még csak egy sziluetten látható SUV formaterve aligha forradalmi – bár a gyártó azt ígéri, hogy az Audi Q5-ös méretű modell belső tere a Mercedes-Benz S-osztályánál is tágasabb lesz. A három hatalmas érintőképernyő kombinációjával kialakított, űrhajók vezérlőpaneljeit idéző műszerfal meglehetősen futurisztikus látványt nyújt, és könnyen lehet, hogy sok vásárlónak is elnyeri majd tetszését, és akár divatot is teremthet, de önmagában még ez sem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy ténylegesen felforgassa az autóipart. A teljesen önvezérlő funkcióval is ellátott autó tisztán elektromos hajtást kap, hatótávolsága 500 kilométer lesz, és a Byton szerint 10 perc alatt tölt fel 120 kilométernyi útra.

byton2018-1