Itt az új Ford Mustang

Apróbb kozmetikai változások a felszínen, de a láthatónál sokkal mélyebbre ható módosítások a kasztni alatt, erősebb V8-as, de gyengébb 2,3 literes motor, igényesebb beltér – nagyjából így jellemezhető a 2018-as modellévre szánt új európai Ford Mustang.

A látszat néha csal – így van ez az új, 2018-as modellévre kódolt Ford Mustang esetében is, hiszen az autó többet változott, mint amennyit első ránézésre gondolnánk. A változások persze még így sem tekinthetők radikálisnak az európai sportkocsi-eladások éllovasának esetében (hiszen ami jól megy, azon nem kell sokat faragni), inkább igyekeztek annyit csiszolni rajta, hogy megfeleljen a jövőbeni, szigorúbb követelményeknek, és kiküszöböltek néhány hibát.

Sokat fanyalgott a szaksajtó azon, hogy alig kétcsillagos eredményt ért el a Mustang az EuroNCAP szigorúbb töréstesztjén. Nos, a Ford mindent bevetett, hogy javítson ezen. Ezért került alacsonyabbra a géptető (a gyalogosbiztonság miatt), ezért került bele adaptív tempomat, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, és módosult egy kicsit az autó elülső gyűrődési zónájának struktúrája is.

Jól mutatja, hogy mind fontosabb az amerikai izomautó szempontjából az európai piac, hogy kifejezetten az öreg kontinens vásárlói igényeinek megfelelően változtattak a beltér anyagválasztásain is, finomabb, jobb minőségű műanyag került az ajtókra és a középkonzolra. A motorokhoz pedig elsősorban a környezetvédelmi előírásoknak való megfelelési kényszer miatt nyúltak. A V8-as ötliteres blokk erősebb, az Európában nagyon népszerű 2,3 literes EcoBooost pedig éppenséggel gyengébb lett – de az új specifikációval mindkét motor megfelel az Euro 6.2-es szabványnak. Ezt persze nem csupán azzal érték el, hogy 30 lóerővel lejjebb csavarták a kisebbik, turbós blokk teljesítményét (320 lóerőről 290-re), valamint kereken 450 lóerősre tekerték fel a V8-ast, hanem a befecskendezési rendszert is áthangolták, módosítottak a kipufogórendszeren is, és a gyártó szerint a tízsebességes automataváltó is hozzájárul a zöldebb és takarékosabb használathoz. Új a hatfokozatú kézi váltóhoz csatlakozó kéttárcsás kuplung is – immár kettőstömegű lendkerékkel kombinálva. Az erősebbik változatról büszkén állíthatja a Ford, hogy az minden idők legfürgébb alapváltozata a maga négy másodperces 100 km/h-ás gyorsulásával.

Mindezeket néhány igazi vevővakító extrával fűszerezte meg a Ford: ilyen például a látványos légbeömlő a géptetőn, a 12 hüvelykes infotainment-kijelző és a gumifüstölést megkönnyítő (az első fékeket rögzítve tartó, de a hátsókat kiengedő) Line Lock asszisztens.