A legizmosabb Hyundai i30-as

„N”, mint Nürburgring – ezt az egyetlen, de az autózás szerelmesei számára ígéretesen hangzó betűt kapta a Hyundai új, sportos szériájának első képviselője, az i30 N.

 

A Seatnak ott a Cupra, a Mercedesnek az AMG, a Hyundainak meg mostmár az „N”-család. Kis család, hiszen egyelőre egyetlen tagból áll, a most bemutatott i30 N-ből, de hát mindent el kell kezdeni valamikor…

Hyundaii30N2017-4

A dél-koreai gyártó állítása szerint a 2014 óta a WRC-ben szerzett tapasztalataikat szintetizálták utcai autóban felhasználható műszaki rendszerré, ami autórajngói szemmel persze értékelendő tett, de sokkal gyakorlatiasabb szempontok is voltak a sportos sorozat(ok) megalkotásának szándéka mögött. Nevezetesen az, hogy a dél-koreai gyártó imázs-építésének mind fontosabb része a megbízhatóság mellett a sportosság. Ezért indulnak mind több sorozaton, ezért készítenek mind több sportos modellt is. Az is benne van a pakliban, hogy nem hagynak lefedetlen réseket a palettájukon. A Hondának jól fut a Type-R, a Seatnak is a Cupra, kellett tehát egy saját sportos leánymárka. Ennek első szülöttje az i30 N. Mivel valóban sportos modelleket alkotni nem annyira egyszerű feladat, a futóműhangolás finomságait például a Volkswagen is évtizedekig gyakorolta, így jogos kérdés, hogy az első modell nem bizonyul-e esetleg koraszülöttnek…

Hyundaii30N2017-8

Őszintén szólva nem úgy tűnik. A gyártó szerint majdnem egy évig tesztelték az autót a Nürburgringen (s a kevésbé hangzatos nevű, de legalább szintén N-betűs namyangi tesztpályán), mire tökéletes eredményre jutottak. Az N-es verziót nem csak a diszkrét szpojler alatt megbúvó harmadik féklámpáról és a szélesebb, hangsúlyosabb kerékjárati ívekről illetve a brutálisabb lökhárító-idomokról lehet felismerni, hanem a 18-as vagy 19-es, feltűnő könnyűfém felnikről is. Az autó külsejét tekintve tehát maradt még bőven lehetőség a tuningműhelyek számára mindenféle további extra kiegészítő felszerelgetésére…

Hyundaii30N2017-7

A beltérben sem feltétlenül látványosak azok a változások, amelyek a sportosság jegyében fogantak – így például nem mindenki fedezi talán fel a 4-8 milliméterrel lejjebb helyezett üléspozíciót. De a négypontos biztonsági övek és bukókeret hiányáért bőven kárpótolhatja a vezetőt két gombocska, amelyet a keze ügyébe helyeztek el. Az egyik a drive-mód kapcsoló, amelynek három alapbeállítása van: Normal, Sport és Eco. A másik segítségével személyre szabhatjuk az autó viselkedését és a hangját is. Külön állítható a futómű keménysége és a kormánymű, a motor hangolása (a gázreakció), a differenciálmű beállítása, és akár még a kipufogórendszer és a motor hangja is!

Hyundaii30N2017-6

Az i30 N egyetlen motorral, a kétliteres turbós GDI-vel kapható, amely 250 lóerőt és 353 Nm-es maximális nyomatékot ad le az alapváltozatban. Ez 6,4 másodperces sprintidőre elég 100 km/h-ra. Akinek ez kevés, az választhatja az N Performance csomagot, amelynél 275 lóerőt hoztak ki a motorból, így már 6,1 másodperc alatt teljesíthető a 100 km/h-ás gyorsítás. A végsebesség mindekét verziónál gyárilag 250 km/h-ra van beállítva.

Az i30 N forgalmazását az év végén kezdik meg Európában.