Hibrid Golf GTI tanulmány

Egy 415 lóerős hibrid Golf GTI tanulmánnyal rukkolt ki a Volkswagen az ausztriai Wörtherseenél tartott márkatalálkozón, ahol hagyományosan tanulók terveit szokták bemutatni.

A napnál is világosabb, hogy milyen kétségbeesetten próbálja elfeledtetni a Volkswagen azt, hogy dízel autókat is gyárt, netán azokkal korábban valami probléma volt… A napokban az ausztriai Wörthersee  mellett tartott hagyományos, nagyszabású márkatalálkozón ezért mutatott be részben elektromos hajtású autókat. Méghozzá nem is akármilyeneket! A Golf GTI hibrid változata igencsak figyelemreméltó, hiszen ez a First Decade nevű tanulmány az első részben elektromos hajtású jármű a márka történetében, amely a GTI logót viselheti. Ez a változat remekül demonstrálja, hogy a hibridek nem csak nagypapás, takarékos gépek lehetnek, hanem igencsak fürgén is lehet velük közlekedni. A GTI tanulmány ugyanis 415 lóerős hajtásláncot kapott. Az első kerekeket a benzinmotor, míg a hátsókat a 12 kWh-os elektromos hajtja meg, így az autó az éppen aktuális követelményeknek megfelelően lehet szimplán első vagy hátsókerékhajtású, illetve 4×4-es is. A hajtási rendszert akár egy applikáció segítségével is szabályozhatjuk – akárcsak a masszírozó funkcióval is rendelkező vezetőülés beállítását. A kívül-belül egyaránt az ég és a víz színét időzően kék betétekkel ellátott autó 20”-as MB-felniken gurul, az oldalára pingált 10-es szám pedig azt jelöli, hogy ez a tízedik tanulmány, amelyet Wörthersee-ben mutat be a Volkswagen. A hátul szárnyacskával, elől LED-es fényszóróval ékesített Golf GTI hibrid fiatal tervezők munkáját dicséri.