Újra lesz kombi Jaguar

Újabb képek láttak netvilágot a Jaguar XF kombijáról. A Sportbrake júniusban mutatkozik be a nagyközönségnek.

Alig több, mint egy éve még némi kommunikációs zavar volt a Jaguar XF kombi körül, hiszen a cég egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy a jövőben nem készítenek majd ilyeneket. A hír nagy port kavart az autós médiában, de néhány hét múlva már cáfolták. Most pedig itt a végső cáfolat: júniusban leleplezik az XXF Sportbrake-et! Bár még mindig csak álcázott képek láttak netvilágot a családi Jaguarról, de az tisztán látszik, hogy a márka jelenlegi arculatához tökéletesen idomuló formatervet sikerült alkotniuk a márka mérnökeinek. A kombi nem csak nagyobb poggyászteret kínál, mint a szedán, hanem egyben a hátsó fejtér is jelentős mértékben bővül, így kényelmesebb is les az utasok számára. A Sportbrake teljes panoráma tetőablakot (is) kap majd. Az újdonság ugyanarra az alumínium platformra épül, mint a négyajtós változat, hajtásáról is azonos motorok fognak gondoskodni. Az alapmotor benzinesből és dízelből is kétliteres lesz. A csúcsváltozatok pedig háromliteresek mindkettőből.