Ilyen lesz a jövő F1-es autója a Renault szerint

Lehet, hogy a francia csapat még nem villog az eredményeivel a pályákon, de tudja merre tart – legalábbis erre utal az a tanulmányautó, amellyel azt villantják fel, hogy milyen lesz a jövő F1-es betontorpedója.

Kicsit lekéste a Kínai Nagydíjat a Renault legújabb Forma-1-es autója, hiszen a futam után éppen két héttel, a sanghaji autószalonon mutatkozott be. Persze, az RS 2027 Vision nevű tanulmányautó egyáltalán nem verseny-kész és kicsit sem felelne meg az autósport csúcskategóriájának mostani szabályainak, de jelzi, hogy a Renault rendelkezik egy vízióval azzal kapcsolatban, hogy merre is haladnak a fejlesztések. Egy-két megoldás mindenestre figyelemreméltó az autón: ilyen például a versenyző fejét védő plexi, vagy a hatalmas, nagyon lapos profilú gumiabroncsok. A hátsó szrányat azért hagyták le a gépről, mert a lapos has alatt elegendő leszorító erő keletkezik a megfelelő kanyarstabilitáshoz.