Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

lamborghinihuracnperformante6

Itt a Nürburgring új királya

A genfi autószalonon leplezte le a Lamborghini azt a Huracán-változatot, amellyel megdöntötték az eddigi körrekordot a Nürburgringen. A Performante még keményebb, mint bármelyik elődje.

A genfi autószalonon tartott hivatalos bemutató előtt néhány nappal tette közzé a Lamborghini, hogy a Huracán új, nagyteljesítményű változatával megdöntötték a körrekordot a Nürgburgringen. Ez a jól időzített PR-fogás a Huracán Performante bemutatójának beharangozója volt. A Porsche 918 Spydernél öt másodperccel jobb időre képes Lamborghini immár álcázás nélkül, minden porcikájában megcsodálható. A narancssárgára festett, 640 lóerős V10-es, 5,2 literes motorral hajtott Performante igazi utcai versenyautó az utcainál komolyabb fékekkel, feszesebb futóművel, kisebb önúllyal és nagyobb teljesítménnyel. Persze, egy olyan szuper-sportkocsi esetében, mint a Huracán, a gyári kihegyezés eredménye már csak minimális teljesítmény-javulás – legalábbis a 100 Km/h-ás sprint idejének 0,3 másodperces lefaragása (2,9 másodperce) nem tűnik bombasztikus áttörésnek. De mint a körrekord is bizonyítja: a sok apróság sokat számít.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.