Még az idén érkezik a Volvo XC40-es

Idén ősszel piacra kerül a Volvo XC40-es, a svéd márka első kompakt SUV-ja – mondta el a cég fejlesztési vezetője.

A brit Autocar magazinnak nyilatkozva erősítette meg Henrik Green, a Volvo kutatás-fejlesztési vezetője, hogy még az idén ősszel, a detroiti autószalonon bemutatkozik a nagyközönségnek az XC40-es. A márka első kompakt SUV-ja a BMW X1-es és az Audi Q3-as ellenfele lesz, és várhatóan ez lesz a svéd márka legnagyobb szériában fogyó modellje, így sikere a következő 3-4 évben meghatározó lehet a vállalat profitjának szempontjából. Az XC40-es a 40-es sorozat első modellje lesz, amelyet hamarosan követ majd a szedán és a kombi is, egyben ez lesz az első modell, amely az új CMA-platformra alapul. Erre alapul majd a Volvo anyavállalata, a kínai Geely saját márkája, a Lynk &Co 001-es modellje is. A 40-es széria után a 60-as újul majd meg. Ennél is a szabadidő-változat nyitja majd a sort, hiszen a kisebb vetélytárs megjelenése után az XC60-as (amely jelenleg a Volvo bestsellere a legtöbb piacon) gyorsan új fazont kap, hogy ne veszítsen sokat népszerűségéből. Ezt követi majd a szedán és a kombi leváltása. Így néhány éven belül a tavaly megjelent XC90-es lehet a Volvo palettájának legrégebbi modellje.