Indul a kis Tesla gyártása – de nem úgy…

Még februárban megkezdi egy kisebb sorozatnyi Model 3-as gyártását a Tesla. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy biztosan időben tudnak majd szállítani a megrendelőknek.

Még februárban megkezdik egy próbasorozat gyártását a Tesla Model 3-asból – adta hírül több külföldi autós magazin internetes oldala. Azt azonban nem tudni, hogy mennyi is készül majd az előszériás autóból. Mint ismert, több elemző is kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy vajon a viszonylag új és még korlátozott kapacitással rendelkező autógyártóként a Tesla valóban képes lehet-e időben leszállítani a már megrendelt Model 3-asokat a vállalt határidőre, hiszen minden várakozást felülmúló igény mutatkozott az autó iránt. A mostani előszéria gyártása nem arra szolgál, hogy valamelyest máris kielégítsék a vásárlói igényeket, hanem arra, hogy időben kiderüljenek azok a kisebb-nagyobb konstrukciós hibák és nehézségek, amelyekkel a tényleges gyártás megkezdésekor szembesülnének csupán. Így még időben megoldást találhatnak ezekre, és a termelés tényleges megindulását követően (amit eredetileg nyár közepére jósolt a Tesla) nem kell további időveszteséggel számolni ezek miatt.