Az első kép a Meriva utódjáról

Jön az Opel új kis crossovere, amely a Crossland X nevet kapja, és a Meriva utódjaként érkezik a kínálatba. Meg is mutatták róla az első részletképet.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy búcsút inthetünk a hagyományos egyterűknek. A piac a divatos crossovereket keresi, ezért a gyártók is egyre több családi egyterűt váltanak le városi szabadidő-autókkal. Ezt tette a Renault, amikor terepjárósabb külsőt adott a Scenic és Espace új generációjának, és a Peugeot is, amikor crossoverekkel váltotta le a 3008/5008-at. Most az Opelen a sor, amely a Meriva utódját már egy másik kategóriában mutatja be. A típus napokon belül bemutatkozik, és a Crossland X nevet kapja. A kínálatában már van egy hasonló méretű szabadidő-autó, a Mokka X, ám az nagyobb hasmagasságával és opciós összkerékhajtásával inkább terepjárós, míg az új modell inkább városias, praktikus jármű lesz. Ezt támasztja alá az is, hogy az Opel a PSA csoporttal közösen fejlesztette, és a Crossland X testvérmodellje lesz a szintén crossoverré változó Citroën C3 Picasso utódja és a Peugeot 2008 következő nemzedéke is.