Megérkezett az új Mercedes-Benz E-osztály Coupé

A detroiti autószalon adott otthont a Mercedes-Benz E-osztály kupé változatának bemutatójának. A csillagemblémás márka sportkocsijából AMG-változat is készül hamarosan.

Már csak a kétajtós változat hiányzott a Mercedes-Benz Észak-Amerikában legfontosabbnak számító modellsorozatából – így nem csoda, hogy a detroiti autószalont választották az újdonság leleplezésére. A tavasztól már az európai szalonokban is megjelenő új kupé nem tér el radikálisan sem elődje, sem a jelenlegi modellcsalád arculatától. Tervezésekor láthatóan az volt a stuttgarti mérnökök szándéka, hogy egy megfelelően elegáns, mégis sportos kupét faragjanak az E-osztály alvázára, méghozzá ha lehet, akkor úgy, hogy ne tűnjön olyan nagynak az autó, mint amilyen valójában. (Hosszában ugyanis 12, széltében pedig 7 centit nőtt az autó.) Ennek a filozófiának köszönhetőek a szinte légies, ugyanakkor egyértelműen stílusos vonalak – ezzel egyszersmind felfelé is pozicionálják kissé az új sorozatot. Az E Coupé lehet az első, amelynek AMG-változatában megjelenik majd a márka új, soros hathengeres, kompresszoros háromliteres motorja, amely alapból 410 lóerős, de vélhetően 450 lóerő fölötti teljesítményszinttel is készül majd.