Kémfotókon a Seat új SUV-ja!

Megjelentek az első kémfotók a Seat leendő újdonságáról, az Aronáról. A még idén debütáló modell még alapos álcázás alatt futja a tesztkilométereket.

Még tavaly jelentette be a Volkswagen-csoport spanyol márkája, hogy modelloffenzívát indít, amelynek keretében elsősorban SUV-jellegű járművekkel rukkolnak elő. Az Atecát tavaly már leleplezték, az idei frankfurti szalonon pedig érkezik majd az egy számmal kisebb Arona is. Az újdonságot már javában tesztelik – ahogyan az a brit Autocar fotóin is jól látható – de egyelőre olyan komoly álcázás alatt, hogy jóformán csak annyit lehet megállapítani róla, hogy ez is SUV lesz és hátsó lámpái a nagyobb testvérére hajaznak.