Megjelent az első gyári kép az új Mercedes GLA-ról

A detroiti autószalonra tervezett hivatalos leleplezés előtt máris felvillantotta a Mercedes-Benz a megújuló GLA-sorozat első képet. És persze netvilágot látott már jó néhány kémfotó is róla. Íme!

A BMW X1-es vetélytársának szánt Mercedes-Benz GLA-sorozat ráncfelvarrása az idén esedékes. A frissített modell a januári detroiti autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek. Az A-osztály alapjaira épülő városi SUV-jellegű kisautó orra változott a legnagyobb mértékben. A brit Autocar magazin kémfotói szerint az új GLA fekete hűtőrácsával és ködlámpáival immár jobban emlékeztet a műszaki alapjait adó típusra, de emelt hasmagassága, hangsúlyos kerékjárati ívei, műanyag elemei és robosztus fara egészen más jelleget kölcsönöz az újdonságnak. A ráncfelvarráson áteső GLA beltartalma is változik, hiszen az érintőképernyős infotainment rendszerén futni fog az Apple CarPlay és az Android Auto is. A motorpaletta nem változik majd, az alap továbbra is a 200-as benzines és dízel lesz, illetve 220d és 250 benzines változatokban is forgalmazzák majd – ugyanakkor minden motor fogyasztása javul majd a gyártó ígérete szerint.