Tech-vállalattá válna a BMW

Még nagyobb hangsúlyt helyez az elektromos autók fejlesztésére a jövőben a BMW. A bajor gyártó célja, hogy autógyártóból technikai céggé értelmezze át magát.

Az Apple nem tudta megcsinálni, hogy tech-óriásból autógyártóvá váljon, a BMW viszont a másik oldalról közelíteni meg a dolgot: autógyártóból válna technikai céggé. Ez áll a vállalat új stratégiájában, amelyet a napokban hoztak nyilvánosságra. A cél megvalósítása érdekében a bajor márka először is egy sor elektromos autót mutat be a már meglévő paletta mellé. A Harald Krüger cégvezető nevével fémjelzett új stratégia nyíltan kimondja, hogy a robbanómotorok ideje lejárt, és erősen utal az egész autóipar mindinkább látszó átalakulására. Ezt jelzi többek között az, hogy a BMW saját „Car Share” programot indít a Sixt autókölcsönzővel, felgyorsítja az önvezérlő rendszerek fejlesztését és a termelés mellett mind nagyobb hangsúlyt szán az internet alapú szolgáltatásoknak.  A stratégia kimondja, hogy a jövőben számolni kell azzal, hogy mind többen nem birtokolni, csupán használni akarják majd az autókat, így időben fel kell készülni az ezzel összefüggésben jelentkező változásokra. Ezt a trendet az önvezérlő autók elterjedése is biztosan jelentősen erősíti majd. Persze, a rövidtávú tervekben szerepelnek konkrét autófejlesztések is – de a fent vázolt célokkal összefüggésben. Így jön majd a Mini Hatchback, az X3, a 3-as sorozat elektromos változata más további i-modellek mellett, mint például az i5-ös és egy SUV i6-os jelzéssel, valamint az i8-as sportkocsi tisztán elektromos változata is.