Hidrogénes verzióban is kapható lesz majd az új Lexus

Bár még csak két év múlva érkezik a Lexus új csúcs-limuzinja, azt már most közölte a gyártó, hogy üzemanyagcellás (vagyis hidrogén-üzemű) változat is lesz majd belőle.

A jövő az elektromos hajtásé – a legtöbb autógyártó egyetért ebben. Nem kivétel ez alól a Toyota sem, amely 1996-ban először lépett piacra hibrid hajtású modellel. De a hidrogén hasznosítását sem vetették még el végleg a fejlesztők még a Toyotánál sem. Ezt bizonyítja, hogy a japán cég prémium-márkája, a Lexus az anyacég Mirai modelljének hajtásláncára alapozva üzemanyagcellás verziót is készít majd az LS következő, 2019-ben érkező változatából. Az LF-FC tanulmányautó leendő sorozatgyártásra alkalmassá formált változataként két év múlva bemutatkozó új csúcs-limuzin a hagyományos robbanómotorok mellett egy 530 lóerős, V8-as-hibrid kombinált hajtáslánccal és hidrogénhajtású verzióban is piacra kerül majd.  A 2015-ös tokiói autószalonon bemutatott LF-FC koncepció hajtását egy hátulra beépített elektromos motor, valamint az első kerékagyakba épített két további kisegítő erőforrás biztosítja. Ez az elrendezés a Lexus mérnökei szerint ideális nyomatékelosztást garantál valamennyi hajtott kerék esetében, összességében pedig kiemelkedő dinamikát és kezelhetőséget is kínál.