Stig egy sípályán száguldott le a Range Rover Sporttal

Hó nélküli sípályán próbálta ki egyik legsokoldalúbb autóját a Jaguar Land Rover: az 510 lóerős Range Rover Sportot a korábbi Stig vezette le a változatos terepen, szédületes sebességgel.

Látványos dolgot találtak ki a Jaguar Land Rovernél, amikor elhatározták, hogy egy Range Rover Sporttal száguldanak le egy svájci sípályán, még a szezon előtt, hó nélkül. Inferno a neve annak a pályának, amely 1928-ban épült Mürren felett, és 2970 méteres magasságból indulva több mint két kilométeres szintkülönbséget kell leküzdeni rajta. A feladatra Ben Collins autóversenyző-kaszkadőr vállalkozott, aki sokáig játszotta Stig szerepét a Top Gear sorozatban.

A nem mindennapi tesztre fogott, 510 lóerős, 5 literes, kompresszoros V8-assal hajtott Range Rover Sport pedig szinte teljesen szériaállapotú volt, ám a pilóta biztonsága érdekében bukókeret került bele, a nehezített terepet figyelembe véve pedig strapabíróbb abroncsokat szereltek fel rá. Az akár 75 százalékos lejtőn a jégtől a töredezett sziklán keresztül a vizes fűig mindenféle talajjal meg kellett küzdeni, a Range Rover Sport pedig állta a sarat. Collins a 14,9 kilométeres pályát 21 perc 36 másodperc alatt teljesítette, miközben a füves részeken a 150 km/órás sebességet is túllépte.