Forradalmi elektromos sportkocsi Henrik Fiskertől

Számos szempontból is újszerű és rendhagyó jármű lesz Henrik Fisker sztártervező első elektromos autója, az Emotion: formavilága hűen tükrözi, mennyire a jövő autója lehet a jövőre bemutatkozó újdonság.

Henrik Fisker jó néhány attraktív formatervvel lepte már meg a világot, köztük a BMW Z8-al és az Aston Martin DB9-el, illetve a legutóbbi csodával, a VLF Force 1 szuper-sportkocsival. A következő sokkoló jármű az Emotion nevű tisztán elektromos hajtású modell lesz, amelynek akkumulátor-csomagja egyetlen pillanat alatt elavulttá teheti a piacot vezető Tesla technológiáját. Legalábbis, ha igaz az, amit a fejlesztő állít, aki szerint a nanotechnológiás akksi-csomaggal (amelyről még nem árult el részleteket Fisker) jó 600 kilométeres hatótávolságot tehet meg az Emotion. Ráadásul az élettartama is hosszabb lehet, mint a most használt egységeké, és még gyorsabban is tölthető.

Éppen erre a technológiai újdonságra akarja felhívni a figyelmet Fisker az autó forradalmi formavilágával. „Kétség kívül kockázatot vállalunk ezzel a dizájnnal, hiszen a piac még nem szokott hozzá az ennyire futurisztikus formákhoz, de ezt be kell vállalnunk” – forgalmazott a tervező.

A jövőre bemutatkozó újdonságot a VLF fogja gyártani majd, amely részben a sztárkonstruktőr tulajdonában van.