Kínai Volvo-rokon

Néhány hete jelentette be a Volvo márkát is birtokló kínai Geely, hogy új autómárkát alapít. A hangzatos Lynk & Co névre keresztelt gyártó első modellje a kevésbé fantáziadús 01 nevet viseli. A Volvo XC40 alapjaira épített típust Európában is forgalmazzák majd.

Sok kínai autót láttunk már – de kevés volt közöttük olyan, amelynek bármi esélyt is adtunk volna az európai piacon. Az első, talán tényleg sikerre predesztinált távol-keleti típus a Lynk & Co. 01-es lehet – tegyük hozzá: aligha véletlenül. A nemrég életre hívott márkát ugyanis az egyik legjobban menedzselt kínai cég, a Volvót is birtokló Geely alapította, és első típusa a skandináv géneknek köszönheti attraktív és kiforrott formavilágát. A kis SUV a Volvo XC40-es alapjaira épül, dizájnja azonban éppen eléggé eltér attól ahhoz, hogy ne veszélyeztesse annak piaci helyzetét. Az európai és észak-amerikai piacra is szánt típus fedélzeti elektronikai rendszere saját fejlesztés, a gyártó szerint ez lesz a világ első, valóban állandóan „connected”, vagyis világhálóra kötött autója, amelyet egy különleges alkalmazás segítségével akár társtulajdonosi rendszerben is lehet majd használni. Mindezen csodáktól függetlenül persze a Lynk & Co 01-es legnagyobb előnye a gyártó számára az lehet, hogy életre hívásával sokkal nagyobb tételben lehet gyártani az új 40-es Volvo-szériához is használt főalkatrészeket.