Vége az Apple autójának?

Ahogyan a fák, úgy az almák sem nőnek az égig. Legalábbis ezt jelzi, hogy állítólag mégsem lesz semmi abból, hogy a vezető tech-óriás, az Apple saját fejlesztésű modellel rukkoljon ki. Az eddig is gyanúsan nagy csendben folyó projektnek alighanem vége. Ezt azokból a hírekből következtette ki a szaksajtó, amelyeket a Bloomberg hírügynökség tett közzé.

Mintegy ezer alkalmazottjával új szerződést írat alá az Apple, rengeteg dolgozót áthelyeztek és új projektekre állítottak rá – erről számolt be vállalati forrásokra hivatkozva a Bloomberg hírügynökség. A tech-óriásnál zajló folyamatok hátterében alighanem az áll, hogy a cég letett saját autójának kifejlesztéséről. A Tesla legfőbb riválisának kikiáltott, de teljes titokban készülő iCar végleges sorsáról állítólag a jövő év végéig hozzák meg a döntést. Nem teljesen meglepő módon az Apple esetleges visszavonulása az autóipari tevékenységtől nem sokkal az után került a lapokba, hogy a Google is visszavonulót látszik fújni saját autójának fejlesztésével.

Ugyanakkor az Apple-t nemrégiben hírbe hozták a Forma–1-es csapatáról ismert McLaren sportkocsi márkával mint lehetséges felvásárló vagy technikai partner. A tárgyalások azonban megszakadtak, és egyik fél sem kívánta hivatalosan kommentálni a kérdést.

Az Apple úgy tűnik, valóban leáll a saját autó fejlesztésével, de komoly erőforrásokat koncentrált az önvezérlő rendszerekre és a második generációs fedélzeti elektronikára. Ezekkel a jövőben alighanem nagyobb szeletet hasíthat ki magának az autópiacból, mint megkésett autó-projektjével.