Vissza a jövőbe!

btfMindenkiben él egy kép a jövőről, melyben sokszor a közlekedést is vizionáljuk. Mit gondolsz, vajon a szemétből előállított fúziós energia hajtotta repülő autókkal száguldunk majd 30-50 év múlva, vagy csak mosolygunk majd az elképzelésen benzines földön ragadt autónkban? Talán a repülő autók ideje 2044-re még nem jön el, de valami más készülőben van.

A Google elkészítette a jövő kocsiját, mely teljesen önállóan működik. A járművet egy számítógép irányítja, ami kamerák és különböző radarok jelei alapján nézi a forgalmat. A különleges, kormány és pedálok nélküli autóban összesen két ember utazhat és belülről úgy néz ki, mintha csak a hátsó üléssor lenne betéve, az első sor pedig műszerekkel, kezelőszervekkel együtt eltűnt volna. Az utasoknak csupán néhány gomb és egy kijelző jut, melyek az autó bekapcsolására és az útvonalat mutatására szolgálnak.  A jármű maximum 40 km/h-val tud közlekedni.

A kocsi jelenleg csak lezárt útvonalon közlekedik, a közúti tesztekhez pedig továbbra is beépítik biztonsági okokból a kormányt és a pedálokat, hogy szükség esetén az utas átvegye az irányítást. Hosszabb távon azonban a járművet kifejezetten a kezelőszervek nélkül képzeli el a cég, ami által az utasok gond nélkül utazhatnak és szórakozhatnak. Az első pár száz, kormányozható modell első körös tesztelését követően szélesebb körű teszt indul, amelynek keretében a kaliforniai utakon tűnnek majd fel rendszeresen a Google autói a következő években. A kísérleti autó használatának tapasztalatait a következő generációs autók építésénél felhasználja majd a Google, és ezt reményei szerint hamarosan mi is élvezhetjük.

Forrás: http://googleblog.blogspot.hu/2014/05/just-press-go-designing-self-driving.html