Önvezérlő teherautót tesztel a Volvo

A bányaiparban vehetik nagy hasznát annak az önvezérlő teherautónak, amelynek fejlesztésén gőzerővel dolgoznak a Volvo mérnökei. A rendszert már javában tesztelik – méghozzá embertelen körülmények között, 1300 méteres mélységben.

A jövő az önvezérlő autóké – ezt ma már minden iparági szekértő elfogadja alapvetésként. Kevés szó esik azonban arról, hogy nem csak a személyautók alapvetően közútra tervezett rendszereit fejlesztik gőzerővel, hanem különleges viszonyokra is készülnek hasonló rendszerek. Ezek egyikét a Volvo fejleszti, méghozzá egy 1300 méteres mélységben rejlő bánya szák járataiban egy teherautóval. A tesztautó már meglehetős biztonsággal közlekedik a sötét és csúszós útviszonyok közepette. „Ez még csak egy tesztjármű, de már megkezdtük a valós körülmények között folytatott vizsgálatokat is. Egy megbízhatóan működő önvezérlő teherautó megváltoztathatná a bányászat világát a nem túl távoli jövőben – ezt szeretnénk kihasználni” – mondta a brit Autocar magazinnak nyilatkozva Torbjörn Holmtröm, a Volvo csoport technikai vezetője.
A rengeteg szenzor adatait egy folyamatos fejlesztés alatt álló szoftver segítségével dolgozzák fel és alakítják át a kormánymű, a motorvezérlés és a fékek felé küldött parancsokká. A jármű nem csak arra képes, hogy vezetői beavatkozás nélkül ereszkedjen alá a föld mélyére a keskeny járatokon, hanem arra is, hogy akár az esetleg felbukkanó mozgó akadályokat is észlelje és kikerülje. A végcél az, hogy az FMX nevű teherautó képes legyen önjáróan behajtani a bányába, lejutni a munkaterületre, ott megvárni amíg felpakolják, majd visszakapaszkodjon a felszínre, és a közutakon a feldogozás helyszínére szállítsa a rakományt.