Visszapillantó: Megjáratták a Lamborghini Centenariót

Elképesztően drága a mindössze negyven példányban készülő Lamborghini Centenario, mégsem sajnálják, versenypályán száguldanak vele – erről számoltunk be éppen egy évvel ezelőtt.

Az idei genfi autószalonon leplezték le azt a sportkocsit, amely Ferruccio Lamborghini születésének századik évfordulójára készült. A Centenario tulajdonképpen az Aventador alapjára épült, de annál sokkal extrémebb formájú, szénszálas anyagból készült karosszériát kapott, V12-es motorjának teljesítményét pedig 770 lóerőre fokozták, ezzel a márka történetének legerősebb sportkocsija lett. A Centenario azonban nem csupán kiállítási tárgy, ezért a legutóbb a dél-olaszországi Nardò tesztpályáján kapták lencsevégre, ahogy rója a köröket. A Centenario nemcsak gyors, hiszen 2,8 másodperc alatt gyorsul százra és 350 km/óra a végsebessége, hanem igen ritka is, ugyanis mindössze negyven példányt készítenek belőle.