Elektromos márka a Mercedestől?

A német Handesblatt értesülései szerint követheti, sőt, túl is szárnyalhatja legnagyobb riválisa, a BMW példáját a Mercedes-Benz, amely hamarosan új márkát alapíthat elektromos autói számára.

A német napilap értesülése szerint az októberi párizsi autószalonon jelentheti be hivatalosan a Mercedes-Benz, hogy a BMW i8-ashoz és i3-ashoz hasonló hibrid járműveket dob piacra. Ebben persze még semmi meglepő se lenne, hiszen a stuttgarti márka eddig is nagy hangsúlyt helyezett az elektromos fejlesztésekre – még ha pillanatnyilag a bajorok talán egy kis lépéselőnyre is tettek szert. Az viszont már valóban figyelemreméltó fejlemény lenne, ha a Handesblatt értesüléseinek megfelelően erre valóban egy külön márkát alapítana a cég. Állítólag az önálló leányvállalatként tevékenykedő hibrid és tisztán elektromos hajtású járművek fejlesztésével foglalkozó cég egyaránt fejlesztené a konszernhez tartozó Smart és a Mercedes modelljeit – de azokat egy új néven hoznák forgalomba. Nos, legkésőbb októberben kiderül, mit is tervez valójában a Mercedes-Benz.