Számolhat velünk

Négy kerék vagy több - minden, ami autózás!

nissan_ids_concept_7

500 kilométeres hatótávval jöhet az új Nissan Leaf

2016. június 21. | Hírek Nissan | Címkék:

Két éven belül megkezdi a jelenleg kínáltnál kétszer akkora kapacitású akkumulátor gyártását a Nissan, amellyel a Leaf hatótávolsága akár a duplájára is növekedhet.

Most már látszik, hogy jól tette a Nissan, amikor tíz évvel ezelőtt mintegy négymilliárd dollárt költött az elektromos autók fejlesztésébe, a Leaf ugyanis ötödik éve piacvezető a villanyautók között, és már készülőben van az utódja, amely még többek érdeklődését keltheti fel. Gareth Dunsmore, a Nissan elektromos autóiért felelős vezetője ugyanis az Autocar című lapnak adott interjúban elárulta, hogy készen állnak egy 60 kilowattórás akkumulátorcsomag sorozatgyártásának 2018-as beindítására. Abban az évben mutatkozna be a Leaf második generációja is, amelynek formáját a tavalyi IDS Concept előlegezte meg. A Nissan illetékese elárulta, hogy a jelenlegi modell mintájára a jövőben is többféle kapacitású akkumulátort kínálnának az autóhoz. Ma a Leaf alapmodellje 24 kWh-s akkut kap, amellyel 199 kilométert tesz meg egy feltöltéssel, a feláras 30 kWh-s teleppel pedig 250 kilométerre növekszik a hatótávolság. A 60 kWh-s akkuval az új Leaf akár több mint 500 kilométert is képes lesz autózni egy feltöltéssel. A hatótáv növelése még sokoldalúbbá teszi az elektromos autókat, így az eladásuk is növekedhet: jelenleg a Nissan értékesítéseinek 6 százalékát teszik ki a villanyautók, ezt 2020-ra 20 százalékra tervezik növelni.

2015 © Minden jog fenntartva. Euroleasing Kft.