Jövőbemutató MINI koncepció

A BMW és a Rolls-Royce után a MINI is bemutatta a jövőjét előrevetítő tanulmányautót: a Vision Next 100 koncepció önállóan jön értünk, de vezetni is élmény lesz.

Megmutatta a MINI, mire számíthatunk a márkától a következő évtizedekben: az anyacég BMW fennállásának századik évfordulójára leleplezett Vision Next 100 tanulmányautó stílusa a mai modelleket idézi, a technikája azonban futurisztikus. A méretei sem rugaszkodtak el nagyon az eredeti Minitől, hiszen 3,62 méteres hosszával a Vision Next 100 csak 56 centiméterrel nagyobb a régi Mininél, de 27 centiméterrel rövidebb, mint egy mai MINI. Ez ismét arra utal, hogy a márka a jelenlegieknél kisebb modellen is dolgozik.

Az autómegosztást továbbfejlesztő koncepció szerint a jövőben már nem kell saját autóval rendelkeznünk ahhoz, hogy átéljük a MINI élményét: az önvezetésre is képes autó kívánságra értünk jön, közben pedig a tető és az utastér megvilágítása kívánságunk szerint állítódik be. A Vision Next 100 stílusa ismerős, a kerekeket a karosszéria négy sarkába tolták, de a jellegzetes hűtőmaszkot és a kerek fényszórókat is megtaláljuk rajta. A hajtása azonban elektromos, amit a hátsó részben helyeztek el, így az orra sokkal rövidebb és szellősebb lehetett. A hagyományos műszerfalat a szélvédő tövébe tett képernyők helyettesítik, önvezető módban pedig középre húzódik a kormánykerék. Az új MINI-ből azonban nem veszik ki a vezetési élmény sem, hiszen John Cooper Works módba kapcsolva továbbra is öröm lesz kanyarogni vele.