Tovább villant a kis Volvo

Újabb részleteket mutatott meg legkisebb modelljének tanulmányáról a Volvo. Az új XC40 előfutárának tekinthető prototípus hamarosan bemutatkozik.

Néhány nappal azután, hogy a Volvo megmutatta az első részletet új kompakt modelljéről, máris itt vannak az újabb előzetes képek. Az első fotón a 40-es sorozat következő generációjának orra volt látható, legalábbis azé a tanulmányautóé, amely beharangozza az új szériát. Most a hátsó részen a sor, és a látottak alapján kijelenthetjük, hogy a fiatalos formájú kompakt modell az XC90-en látott T-alakú fényszórók és jellegzetes hátsó lámpák motívumát viszi tovább. A hírek szerint a Volvo szélesebb modellkínálattal hódítana: míg a kifutó generáció csak ötajtós ferdehátúként létezett V40 néven (és emelt futóművű Cross Country változatban), addig az újdonságból XC40 néven igazi szabadidő-autót készítenének, és visszatérne az S40 is egy lépcsőshátú karosszériával. Az utóbbi két verzióval a Volvo célja az európai mellett amerikai piac meghódítása, amiben a tervezett hibrid hajtáslánc is a segítségére lehet.